Filmkészítés = önismeret + kreativitás + technika

A Szabadíts meg a gonosztól! című film elemzése

A

Ezt a dol­go­za­tot a Buda­pes­ti Met­ro­po­li­tan Egye­tem Moz­gó­kép­kul­tú­ra BA sza­kán Moz­gó­kép­tör­té­net tárgy­ból írtam 2016-ban. Témá­ja Sán­dor Pál: Sza­ba­díts meg a gonosz­tól! című 1978-ban készült film­jé­nek elem­zé­se. Ez az írás az ere­de­ti dol­go­zat illuszt­rá­ci­ók­kal bőví­tett, sti­lisz­ti­kai és helyes­írá­si hibák­tól men­te­sí­tett vál­to­za­ta.

Sándor Pál: Szabadíts meg a gonosztól! című filmje DVD-kiadásának borítója
Sán­dor Pál: Sza­ba­díts meg a gonosz­tól! című film­je DVD-kiadá­sá­nak borí­tó­ja

A Sza­ba­díts meg a gonosz­tól! című fil­met Sán­dor Pál ren­dez­te. A Mándy Iván szín­da­rab­ján ala­pu­ló, 1979-ben bemu­ta­tott film nem annyi­ra ismert és nép­sze­rű, mint a ren­de­ző más mun­kái (pl. a Régi idők foci­ja vagy a Ripa­csok), de a kora­be­li kri­ti­kák és külön­bö­ző film­esz­té­ti­kai elem­zé­sek nagy­ra becsü­lik a téma­vá­lasz­tá­sát és a kivi­te­le­zé­sét. Dol­go­za­tom­ban a film kelet­ke­zés­tör­té­ne­té­nek ismer­te­té­se után a dra­ma­tur­gi­ai szer­ke­zet és szim­bó­lum­rend­szer, tehát a film­nyel­vi esz­kö­zök elem­zé­sé­vel igyek­szem bizo­nyí­ta­ni, hogy ez a film épp jó idő­ben készült el, nem csak az ábrá­zolt kor­szak kon­tex­tu­sá­ban, hanem álta­lá­nos­ság­ban mond kri­ti­kát a gon­dol­ko­dás nél­kü­li meg­szál­lott­ság­ról, pél­dát mutat­va arra, hogy az erköl­cse­it vesz­tett tár­sa­da­lom­ban az egyén mennyi­re leal­ja­sod­hat, ha vakon hisz egy meg­fog­ha­tat­lan esz­mé­ben.

1.     Bevezetés

A Sza­ba­díts meg a gonosz­tól! Sán­dor Pál ren­de­ző hato­dik nagy­já­ték­film­je. 1979. feb­ru­ár 14-én mutat­ták be, for­ga­tó­köny­vét Tóth Zsu­zsa írta Mándy Iván: Mély­víz című szín­da­rab­ja alap­ján.

A film a hábo­rú­vég pok­lá­nak, az érzel­mek és a morál kiáru­sí­tá­sá­nak gro­teszk kari­ka­tú­rá­ja. 1944 telén a Vég­vá­ri Tánc­is­ko­la szen­ve­dé­lyes ven­dé­ge­it légi­ri­a­dó zavar­ja szét. Ador­ján And­rás, a ruha­tá­ros­nő fia ellop egy kabá­tot, hogy a pén­zen meg­ve­hes­se az öröm­lány, Fuss­ba­um Aran­ka sze­rel­mét. Ador­ján­né gye­re­kei és sógo­ra, Svéd Feri tár­sa­sá­gá­ban útnak indul, hogy vissza­sze­rez­ze becsü­le­tét. E haj­szá­ban máso­kon is átti­por­nak, s értel­mü­ket kikap­csol­va, illú­zi­ó­i­kat ker­get­ve lesz­nek a kiszá­mít­ha­tat­lan pil­la­na­tok rab­ja­i­vá. A kabát Svéd­nek és Zsu­zsi vőle­gé­nyé­nek az éle­té­be kerül, s a túl­élők­nek cipel­ni­ük kell az út emlé­két, remény­te­len nyo­mo­rú­sá­gát.”[1]

Dol­go­za­tom témá­já­ul azért válasz­tot­tam ezt a fil­met, mert emlé­ke­im sze­rint ez az első alko­tás, amely mind a tör­té­ne­te, mind a művé­szi meg­va­ló­sí­tá­sa miatt mélyen meg­érin­tett, és a mai napig a éle­tem egyik leg­fon­to­sabb film­jé­nek tar­tom. Nem annyi­ra ismert és nép­sze­rű, mint Sán­dor Pál más mun­kái (pl. a Régi idők foci­ja vagy a Ripa­csok), ám mind kora­be­li kri­ti­kák, mind film­esz­té­ti­kai elem­zé­sek is mél­tat­ják a téma­vá­lasz­tás és a kivi­te­le­zés for­ma­bon­tó jel­le­gét. És külö­nö­sen meg­nyug­ta­tó szá­mom­ra, hogy egye­te­münk egyik film­mű­vé­szet taná­ra, Sala­mon And­rás is bevá­lasz­tot­ta a hall­ga­tói szá­má­ra aján­lot­tan meg­né­zen­dő 100 film lis­tá­já­ra.

2.     A film létrejöttének körülményei

Mándy Iván: Mély­víz című szín­da­rab­já­nak ősbe­mu­ta­tó­ja 1961. decem­ber 7-én volt a buda­pes­ti Pető­fi Szín­ház­ban. A darab műfa­ja pró­zai-zenés mű, tulaj­don­kép­pen egy musi­cal. Közel húsz évvel később, Tamás Ist­ván a film­ről írt kri­ti­ká­já­ban így idé­zi fel a szín­da­rab fogad­ta­tá­sát: „A közön­ség pedig nem értet­te a dara­bot. Nem értet­te – egyet-ket­tőt ilyen­kor min­dig le kell szá­mí­ta­ni – a kri­ti­ka sem. Még­pe­dig nem azért nem értet­te, mert nem volt meg hoz­zá a kel­lő szel­le­mi haj­lé­kony­sá­ga, hanem mert az akko­ri Mély­víz, nagyob­bik részé­ben, zava­ros, töre­de­zett, kiokos­ko­dott, agyon-réte­ge­zett lehe­tett.”[2]

A kora­be­li eluta­sí­tás oka több­ré­tű lehe­tett: mind­össze tizen­hat év telt el a tör­té­net­ben ábrá­zolt vész­kor­szak óta, ezért a közön­ség sora­i­ban jelen­tős szám­ban ülhet­tek olya­nok, akik sze­mé­lye­sen meg­ta­pasz­tal­ták ennek az idő­szak­nak a ször­nyű­sé­ge­it, és a gro­teszk elbe­szé­lő­mód sért­het­te az érzé­se­i­ket. Továb­bá ekkor még a szo­ci­a­lis­ta kul­túr­pro­pa­gan­da is gőz­erő­vel műkö­dött, így az uri­zá­lás, a hedo­niz­mus, a pros­ti­tú­ció meg­je­le­ní­té­se sem volt fel­tét­le­nül kívá­na­tos. Való­szí­nű­sít­he­tő, hogy a szín­da­rab bemu­ta­tó­ja ide­jén a közön­ség való­szí­nű­leg nem volt fel­ké­szül­ve egy ilyen elbe­szé­lés­re. Elkép­zel­he­tő, hogy a tör­té­net egy­sze­rű­en nem szín­pad­ra való – a rej­tett, sok­szor pár­hu­za­mos tör­té­né­sek és a sor­suk­ba bele­tö­rő­dő kis­em­be­rek passzív léte­zé­se sok­kal hatá­so­sab­ban ábrá­zol­ha­tó fil­men.

A film alko­tói viszony­lag sze­ren­csés hely­zet­ben vol­tak: a 70-es évek­ben a magyar film új elbe­szé­lő for­mák­kal kísér­le­te­zett, amely­re a közön­ség több­nyi­re nyi­tott volt ugyan, de a kri­ti­ku­sok egy része ide­gen­ked­ve, néhol eluta­sí­tó­an fogad­ta a vál­to­zá­so­kat, és végü­lis ezzel vél­he­tő­en több jót tett ezek­nek a fil­mek­nek, mint amennyit ártott. Kovács And­rás Bálint 1985-ben, a 70-es évek film­kri­ti­ká­it elem­ző dol­go­za­tá­ban így ír erről: „Az érdek­te­len­ség, úgy tűnik, nem annyi­ra a fel­ve­tett prob­lé­mák­nak szól, mint inkább az ábrá­zo­lás­nak. Egy­szer­re fogal­ma­zó­dik meg, mint kifo­gás a doku­men­ta­ris­ta film élet­kö­ze­li­sé­gé­nek túl­zott­sá­ga, és a hiva­tá­sos szí­né­szek­kel dol­go­zó fil­mek élet­ide­gen­sé­ge. Az előb­bi­e­ket túl föld­höz­ra­gadt­nak érzik, az utób­bi­a­kat túl papír­ízű­nek, kimó­dolt­nak. És ami az oko­kat ille­ti: az egyik írás sze­rint hiány­zik az a »mito­lo­gi­kus közeg«, amely hite­le­sí­te­ni tud­ná az élet­hely­ze­te­ket.”[3]

A film elké­szí­té­sét segí­tet­te továb­bá, hogy még jelen­tős szám­ban meg­vol­tak a hábo­rú súj­tot­ta Buda­pest ábrá­zo­lá­sá­ra alkal­mas hely­szí­nek (fog­híj-tel­kek, lerob­bant, elha­nya­golt épü­le­tek, pl. a Gozs­du udvar), és a szí­né­szek több­sé­ge is élt már a máso­dik világ­há­bo­rú ide­jén, így sze­mé­lyes élmé­nye­ik­ből is táp­lál­koz­hat­tak a saját karak­te­rük fel­épí­té­se során.

A hábo­rú ide­jén élő kis­em­ber, mint főhős és mint erköl­csi tanul­ság­te­vő Fáb­ri Zol­tán: Az ötö­dik pecsét (1976) című film­jé­ben jelent meg talán a leg­ha­tá­so­sab­ban, azon­ban ott a hősök tisz­tes­sé­ges pol­gá­ri fog­lal­ko­zást űző embe­rek (órás, kocs­má­ros, könyv­ügy­nök), akik a hábo­rú bor­zal­mai köze­pet­te is erköl­csö­sek tud­nak marad­ni. Ezzel szem­ben a Sza­ba­díts meg a gonosz­tól! sze­rep­lői közül egye­dül a ruha­tá­ros­nő dol­go­zik, sen­ki más­ról nem tud­juk, hogy miből él. Vagy ha igen, az csak­is vala­mi alvi­lá­gi, nem tisz­tes­sé­ges dolog lehet: pros­ti­tú­ció, ügyes­ke­dés, orgaz­da­ság. Talán épp ezért fon­tos kizá­ró­lag Ador­ján­né­nak a kabát vissza­szer­zé­se, a töb­bi­ek csak beáll­nak mögé, hogy a leg­erő­sebb és egy­ben leg­esen­dőbb sze­mé­lyi­sé­get segít­sék a kül­de­té­sé­ben. Fáb­ri film­je sok­kal elvon­tabb, köl­tő­ibb esz­kö­zö­ket hasz­nál: a zene­gép, a Bosch-képek, illet­ve a Gyu­ri­cza úr által fel­adott erköl­csi sze­rep­já­ték-kér­dés és a civil ruhás nyi­las tiszt filo­zó­fi­ai fej­te­ge­té­sei értőbb, türel­me­sebb közön­sé­get igé­nyel­nek. Sán­dor Pál film­je egy­sze­rű, átél­he­tő konf­lik­tu­so­kat ábrá­zol szin­te doku­men­ta­ris­ta módon, a közön­ség­film pro­fesszi­o­na­liz­mu­sá­val folya­ma­to­san fenn­tart­ja a figyel­met. Jól hasz­nál­ja a gro­tesz­ket, szin­te Rej­tő Jenő stí­lu­sá­ban for­mál­ja meg a szel­le­mi nyo­mor­ban ten­gő­dő karak­te­re­ket. Fáb­ri a tanul­sá­got magasz­to­san fogal­maz­za meg, Sán­dor Pál viszont szin­te tény­sze­rű­en köz­li, hogy az elva­kult­ság seho­va sem vezet: nem lehet jövő­je, mert azt is csak elpusz­tí­ta­ni képes. A film végén, miu­tán min­den jóte­vő­jük meg­halt, And­rás meg­kér­di Ador­ján­nét: „Mi lesz velünk, anya?” – de ezt a kér­dést a néző­nek kell meg­vá­la­szol­nia.

3.     A film dramaturgiai szerkezete

Az alko­tók a film közel 90 per­cét nagyon pon­to­san, mond­hat­ni közön­ség­ba­rát módon osz­tot­ták fel. Az első for­du­la­tig (Ador­ján­né foga­dal­ma: „Ellop­ták a kabá­tot. Vissza­ho­zom. Eskü­szöm a gye­re­ke­im éle­té­re.”) pon­to­san 15 perc telik el, és meg­fi­gyel­he­tő, hogy ez után min­den 15 per­ces rész­ben meg kell hal­nia vagy leg­alább­is erő­szak áldo­za­tá­vá kell vál­nia vala­ki­nek, hogy ez az elha­tá­ro­zás tel­je­sül­jön. Mind­egyik rész inten­zív vál­to­zá­so­kat hoz, és ez már csak azért is jogos, mert a kabát utá­ni haj­sza körül­be­lül 24 órá­nyi időt fed le. A flow-érzés a tömeg­fil­mek vilá­gá­ból isme­rős, maga a szto­ri azon­ban csep­pet sem szó­ra­koz­ta­tó, inkább elgon­dol­koz­ta­tó.

Ugyan­csak fon­tos elem, hogy min­den rész­ben elhang­zik egy-egy kulcs­mon­dat, még­pe­dig több­nyi­re egy nő szá­já­ból, és ezt kon­zek­ven­sen pre­mi­er plán­ban ábrá­zol­ják az alko­tók.

Részlet Sándor Pál: Szabadíts meg a gonosztól! című filmjéből ( forrás: a film DVD kiadása )
Rész­let Sán­dor Pál: Sza­ba­díts meg a gonosz­tól! című film­jé­ből ( for­rás: a film DVD kiadá­sa )

3.1.            Előkészítés

A elő­ké­szí­tő rész negyed órá­ja alatt meg­is­mer­jük az elbe­szé­lés ide­jét, az összes fő karak­tert és a moti­vá­ci­ó­i­kat. Minden­nek a tánc­is­ko­la zárt vilá­ga ad teret. A tör­té­net hősei vagy itt van­nak, vagy ide lép­nek be. Itt tör­té­nik meg a kabát­lo­pás, és min­dig ide tér vissza a ruha­tá­ros­nő egy-egy lehet­sé­ges meg­ol­dás­sal.

A film első három képe (a tükör­be vicsor­gó fiú, aki ezzel magát a gonoszt jele­ní­ti meg, a való­sze­rűt­le­nül ala­csony öreg­úr, aki egy nála bő fej­jel maga­sabb nőnek udva­rol, és a kosz­lott szo­bá­ban ülő, feke­té­be öltö­zött nőpár, akik közül az idős asszony a Miatyán­kat mor­mol­ja) szin­te azon­nal fel­ké­szí­ti a nézőt, hogy most nem egy roman­ti­kus, szép tör­té­ne­tet fog lát­ni, hanem épp ellen­ke­ző­leg: a nyo­masz­tó rom­lott­ság a maga való­já­ban fog kitá­rul­koz­ni előt­tünk. Ezt köve­tő­en az embe­ri hang­fosz­lá­nyok­ból álló atmosz­fé­rá­ba las­san beúszik egy Karády-dal, és kez­de­tét veszi a főcím szek­ven­cia. Az angol kerin­gőt után­zó, lötyög­ve tán­co­ló párok között for­go­ló­dó szi­go­rú tánc­ta­nár kezé­ben üte­me­sen mozog a rit­mus­csa­pó, amely újabb infor­má­ci­ót sugall a néző­nek: hábo­rús idő­szak­ban járunk, a kato­nás, fegyel­me­zett lépé­sek a halál­ba masí­ro­zó gya­log­ság emlé­két idé­zik fel.

Ezt a szin­te idil­li álla­po­tot sza­kít­ja meg a követ­ke­ző kép: Zsu­zsi és Mező­gyá­ni úr álla­ti­as közö­sü­lé­sé­nek ábrá­zo­lá­sa szin­tén a hábo­rús han­gu­la­tot idé­zi, a nő feje üte­me­sen neki­csa­pó­dik egy ajtó­nak, a kopo­gó hang egy­re inkább dön­gés­sé, dör­gés­sé han­go­so­dik (mene­te­lő kato­nák csiz­má­i­nak hang­ját, vagy az ágyú­dör­gés ismét­lő­dő zaját idéz­ve). Itt jegy­zen­dő meg, hogy a film­ben később meg­is­mét­lő­dik ez a faj­ta ábrá­zo­lás, ami­kor Ador­ján­né­nak kell veze­kel­nie a kup­le­ráj­ban a fia érde­ké­ben. Fon­tos momen­tum, hogy a közö­sü­lés ilyen faj­ta ábrá­zo­lá­sa egy­ál­ta­lán nem szép, kife­je­zet­ten a fáj­da­lom bemu­ta­tá­sát szol­gál­ja, vagy­is ennek a cse­le­ke­det­nek egyet­len cél­ja van: a pénzt sze­rez­ni, és ezért meg kell szen­ved­ni. A magyar fil­mek­ben elő­for­du­ló nemi aktus ábrá­zo­lá­sok­ról szó­ló írá­sá­ban Szi­lá­gyi Ákos így fogal­maz: „A nemi aktus lát­vá­nyát a kép­ze­let struk­tu­rál­ja. Nem magát a nemi aktust, hanem annak ilyen vagy olyan elkép­ze­lé­sét lát­juk a film­vász­non. Hiszen nem önma­gá­ért jele­nik meg, hanem hogy lát­vá­nyá­val érté­kel­je a film­hőst és a vilá­got. így a nemi aktus szó­ban for­gó »rút­sá­ga« sem a való­sá­gos nemi aktus rút­sá­ga itt, hiszen a nemi aktust a maga fizi­kai való­sá­gá­ban soha­sem lát­juk. A való­sze­rű­ség – oly­kor egye­ne­sen doku­men­tum­sze­rű­ség – maga is esz­té­ti­kai hatás. így a rút­ság esz­té­ti­ka­i­lag lét­re­ho­zott rút­ság, amit pél­dá­ul a nemi aktus­nak a tes­ti élet egé­szé­től való izo­lá­lá­sá­val, a sze­ret­ke­zé­si pozi­tú­ra meg­vá­lasz­tá­sá­val, a meg­vi­lá­gí­tás­sal lehet elér­ni.”[4].

Az elő­ké­szí­tés hát­ra­lé­vő részé­ben továb­bi sze­rep­lők mutat­koz­nak be, egy-egy nagyon karak­te­res mon­dat­tal: Svéd Feri („Sógor­nőm a ruha­tá­ros. Uno­ka­öccs, uno­ka­húg, ilyes­mi. Ked­ves embe­rek. Én spe­ci­el hányok tőlük.”), az  Ador­ján And­rás („Adjon húsz pen­gőt! […] Maga mond­ta: Rivi­é­ra Szál­ló, Fuss­ba­um Aran­ka, hogy ő úgy meg­te­ker engem mielőtt ész­be kap­nék, hogy ket­té­áll a fülem.”), Antal, a kato­na („Vissza­jö­vök a front­ról és elve­szem. […] Biz­tos.”), és ter­mé­sze­te­sen az Igaz­ga­tó Úr, aki­nek And­rás ellop­ja a kabát­ját („Talán néz­ze meg a bel­ső ruha­tár­ban!”).

A légi­ri­a­dó­val pörög­nek fel az ese­mé­nyek, ezt hasz­nál­ja ki And­rás a lopás­ra és ez indít­ja el a haj­szát a kabát után (Ador­ján­né már idé­zett mon­da­tá­val).

3.2.            Első küldetés

Ennek a rész­nek az a leg­fon­to­sabb sze­re­pe, hogy meg­erő­sít­se Ador­ján­né elszánt­sá­gát. Az And­rás által tév­út­ra veze­tett csa­pat üldö­ző­be vesz egy ártat­lan gube­rá­lót, akit végül a halál­ba ker­get­nek (leg­alább­is ők azt hiszik): az üldö­zött ember lezu­han egy eme­le­tet és moz­du­lat­la­nul hever. Ador­ján­né első kér­dé­se a kabát­ra vonat­ko­zik és csak utá­na kér­dez rá az ember­re. A fér­fit levet­kőz­te­tik, és míg a csa­pat egyik része meg­pró­bál meg­sza­ba­dul­ni a „hul­lá­tól” a tisz­ta­sá­gi für­dő­ben, addig Ador­ján­né igyek­szik rátuk­mál­ni a direk­tor­ra a „gyil­kos­ság” árán meg­szer­zett másik kabá­tot. Az Igaz­ga­tó hajt­ha­tat­lan marad, és az idő­köz­ben magá­hoz tért gube­rá­ló a nyi­la­sok kezé­re kerül.

A meg­szál­lott ruha­tá­ros­nő vezet­te csa­pat meg­tes­te­sült gonosz­ként söpör végig a túl­élés­ben bízó kis­em­be­rek között. Jól jel­lem­zi mind­ezt Svéd Feri mon­da­ta: „Sze­ren­csét­len frá­ter. Meg­ér­dem­li a sor­sát. Össze­akadt vele­tek.” Az epi­zód csúcs­pont­ja, ami­kor Ador­ján­né rájön, hogy a saját fia lop­ta el a kabá­tot és elad­ta Mező­gyá­ni­nak.

3.3.            Második küldetés

Ebben a rész­ben a kabát utá­ni haj­sza foly­ta­tó­dik, és vég­re Ador­ján­né­nak is el kell fogad­nia, hogy a fia bűnös a kabát­lo­pás­ban. Ám a makacs asszony inkább meg­bo­csát a vét­ke­ző­nek, mint­sem fel­ad­ja az eskü­jét. Oly­annyi­ra elfo­gad­ja a hely­ze­tet, hogy Svéd­del kar­ült­ve szin­te asszisz­tál a fiú szü­zes­sé­gé­nek elvesz­té­sé­hez. Ezt a hely­ze­tet elő­le­ge­zi meg a film első részé­ben egy idős pros­ti­tu­ált mon­da­ta, amit a vele tán­co­ló And­rás­nak mond: „Saj­ná­lom, de az anyád nem fizet, kis her­ceg. Miért nem fizet be már téged egy­szer az anyád?”

Az epi­zód kulcs­mon­da­tát Ador­ján­né ráesz­mé­lé­se jelen­ti, hogy élv­haj­hász fia jelen­tő­sen érté­kén alul adta tovább az ello­pott kabá­tot, és ezzel az őt magát is meg­becs­te­le­ní­tet­te: „Ez elad­ta a kabá­tot egy húsza­sért.”

3.4.            Harmadik küldetés

Míg And­rás vágya tel­je­sül és Fuss­ba­um Aran­ka kényez­te­ti, eköz­ben a kup­le­ráj stri­ci­jei az any­ját meg­erő­sza­kol­ják (a már koráb­ban emlí­tett álla­ti­as módon), mert haza­áru­ló­nak tart­ják. Az áldo­zat, amit Ador­ján­né vál­lal, vég­re tel­je­sen mel­lé állít­ja Svéd Ferit (aki eddig őrült­ség­nek tar­tot­ta az egész haj­szát), és mint az alvi­lá­got jól isme­rő figu­ra, kezé­be veszi a kabát vissza­szer­zé­sé­nek folya­ma­tát.

A rész kulcs­mon­da­ta, egy­ben kri­ti­ká­ja is az egész haj­szá­nak, a csap­ré­szeg And­rás vála­sza a bőgő­tok­ban elrej­tő­zött Szí­vem Pál rimán­ko­dá­sá­ra: (Szí­vem Pál) „Bocsáss meg nekem, Zsu­zsi! Bocsásd meg nekem az összes vét­ke­i­met!” (And­rás) „Sza­ba­díts meg a gonosz­tól!” (Aran­ka) „Ámen!”

3.5.            Negyedik küldetés

Ebben a rész­ben újabb áldo­zat szed a kabát utá­ni haj­sza, ezút­tal a mozi­ból – And­rás taná­csá­ra – szök­ni pró­bá­ló Antalt lövik le a kato­nai ren­dé­szek. Roha­mo­san köze­le­dik a vég­ki­fej­let, hiszen már nem csak isme­ret­le­nek pusz­tul­nak el az őrült cél érde­ké­ben, hanem azok is, akik kez­det­től ezt az ügyet szol­gál­ták. Ez egyéb­ként sors­sze­rű is Antal szá­má­ra, hiszen az ő meg­szál­lott­sá­gát a halál­ra ítélt magyar had­se­reg­be tör­té­nő bevo­nu­lás adja.

A rész kulcs­mon­da­ta: (Zsu­zsi) „Temp­lo­mi eskü­vő is lesz?” (Ador­ján­né) „Majd neked az is lesz.” (And­rás) „Soha!”

3.6.            Befejezés

Svéd végül meg­szer­zi a kabá­tot Mező­gyá­ni­tól, ám a vélet­len elle­nük for­dul és a nyi­la­sok csap­dá­já­ba kerül­nek. Úton a vesz­tő­hely­re talál­koz­nak And­rás­sal és Ador­ján­né­val, aki lekö­nyör­gi a kabá­tot a halál­ba vonu­ló Svéd­ről. Zsu­zsi pedig a bőgő­tok­ba bújt Szí­vem úrral elke­re­ke­zik, sza­ba­don, egy új élet remé­nyé­ben.

A befe­je­zés kulcs­mon­da­tát a meg­alá­zott­sá­gá­ban is büsz­kén álló Ador­ján­né szem­re­há­nyá­sa adja, ami­kor Svéd­nek mond­ja: „Miért vet­te fel?”

4.     Szimbólumok a filmben

Az film leg­fon­to­sabb szim­bó­lu­ma maga az ello­pott kabát. E körül forog min­den, ez vált­ja ki a konf­lik­tust, és vég­ső soron emi­att pusz­tul­nak el szin­te ok nél­kül ártat­lan embe­rek. A sötét­kék téli­ka­bát bár­sony­gal­lér­ral egy­szer­re tes­te­sí­ti meg az éppen szét­eső­ben lévő úri vilá­got (külö­nös­kép­pen az Igaz­ga­tó Úr, a bel­ső ruha­tár­ra vonat­ko­zó vissza­té­rő mon­da­ta­i­val), vala­mint egy olyan blőd célt jelöl ki, ame­lyért való küz­de­lem önma­gá­ban is feles­le­ges.

A film elké­pesz­tő képi vilá­gát a film­ben nyúj­tott ope­ra­tő­ri mun­ká­já­ért két­sze­re­sen díja­zott Ragá­lyi Ele­mér terem­tet­te meg. Jel­lem­ző­je a nyo­masz­tó­an szűk terek domi­nan­ci­á­ja, és az ezek­be a kül­vi­lág­ból beszű­rő­dő a szür­re­á­li­san kékes szí­nű ter­mé­sze­tes vilá­gí­tás jelen­lé­te.

Fon­tos szim­bó­lum a film kiin­du­ló­pont­ját jelen­tő tánc­is­ko­la. Az, hogy a leg­na­gyobb világ­égés köze­pet­te az embe­rek­nek tán­col­ni van ked­vük a kis­sze­rű­sé­gü­ket, egy­út­tal az élet­re való alkal­mat­lan­sá­gu­kat bizo­nyít­ja.

Film­dra­ma­tur­gi­ai szim­bó­lum, hogy a sors­for­dí­tó ese­mé­nyek min­dig zárt terek­ben zaj­la­nak, a sza­bad tér csak arra szol­gál, hogy a sze­rep­lők eljus­sa­nak a követ­ke­ző kihí­vá­sig. Ugyan­ak­kor az is meg­fi­gyel­he­tő és tuda­tos ter­ve­zés­re vall, hogy ezek a zárt terek soha­sem az utca­szin­ten van­nak, hanem felet­te (eme­le­ten) vagy alat­ta (pin­ce­szint). Ez a szin­te folya­ma­tos fel-le jár­ká­lás vizu­á­lis lük­te­tést ad a film­nek, sőt azt is elő­re­jel­zi, hogy egy adott hely­szí­nen lezaj­ló ese­mény erköl­csi szem­pont­ból milyen irány­ba vál­toz­tat­ja meg az cse­lek­ményt.

5.     Összegzés

A Sza­ba­díts meg a gonosz­tól! – szá­mom­ra – külön­le­ges film­al­ko­tás. Feszí­tett cse­lek­mény­ve­ze­té­se, gro­teszk­be haj­ló, poen­tí­ro­zott dia­ló­gu­sai a kom­mersz fil­me­ké­hez hason­ló, azon­ban a mese erköl­csi mon­dan­dó­ja sok­kal érté­ke­sebb gon­do­la­to­kat hoz elő a néző­ből.

Ez a film ma már nem szü­let­het­ne meg. Nem csak azért, mert hite­les hely­szí­ne­ket épí­te­ni meg­le­he­tő­sen költ­sé­ges, vagy épp mert a karak­te­rek hite­les meg­for­má­lá­sát már nem lehet­ne konk­rét emlé­kek­ből leel­len­őriz­ni. Azért is, mert a mai, fogyasz­tá­son ala­pu­ló tár­sa­dal­munk egy kabát­lo­pá­si ügyet komoly­ta­lan­nak vél­ne. Pedig ebben a film­ben (aho­gyan koráb­ban is írtam) a kabát szim­bó­lu­ma töb­bet jelent egy egy­sze­rű érték­tárgy­nál: inkább egy erköl­csi esz­mét kép­vi­sel, ami sem­mit sem veszí­tett a jelen­tő­sé­gé­ből. Ugyan­ak­kor aki kel­lő nyi­tott­ság­gal köze­lí­ti meg a témát, az fel­is­mer­he­ti az 1944 telén a hábo­rú fog­sá­gá­ban ver­gő­dő kis­em­be­rek nyo­mo­rá­ban a ma élő ember kor­lá­tolt­sá­gát is.

Sándor Pál: Szabadíts meg a gonosztól! című filmje eredeti plakátja ( forrás: http://www.imdb.com/title/tt0078353/ )
Sán­dor Pál: Sza­ba­díts meg a gonosz­tól! című film­je ere­de­ti pla­kát­ja ( for­rás: http://www.imdb.com/title/tt0078353/ )

6.     Felhasznált irodalom

Nyom­ta­tott for­rá­sok:

  • Tamás Ist­ván: Szo­mo­rú­ság, ember­ség, iró­nia – Sán­dor Pál: Sza­ba­díts meg a gonosz­tól. Film­kul­tú­ra, (XV. évf.), 1. szám, 16.
  • Kovács And­rás Bálint: „Öntu­dat­lan réte­gek” – Ábrá­zo­lá­si kon­ven­ci­ók átala­ku­lá­sa a het­ve­nes évek magyar film­je­i­ben. In. Kovács And­rás Bálint: A film sze­rint a világ. Buda­pest, Új Pala­ti­nus Köny­ves­ház Kft., 2002. 188.
  • Szi­lá­gyi Ákos: Kis magyar film­sze­xo­ló­gia. Film­vi­lág, (XXVIII. évf.), 1. szám, 27.

[1] Tar­tal­mi össze­fog­la­ló a film adat­lap­já­ról. Magyar Nem­ze­ti Digi­tá­lis Archí­vum és Film­in­té­zet, magyar játék­film adat­bá­zis.

[2] Tamás Ist­ván: Szo­mo­rú­ság, ember­ség, iró­nia – Sán­dor Pál: Sza­ba­díts meg a gonosz­tól. Film­kul­tú­ra, 1979. (XV. évf.), 1. szám, 16.

[3] Kovács And­rás Bálint: „Öntu­dat­lan réte­gek” – Ábrá­zo­lá­si kon­ven­ci­ók átala­ku­lá­sa a het­ve­nes évek magyar film­je­i­ben. In. Kovács And­rás Bálint: A film sze­rint a világ. Buda­pest, Új Pala­ti­nus Köny­ves­ház Kft., 2002. 188.

[4] Szi­lá­gyi Ákos: Kis magyar film­sze­xo­ló­gia. Film­vi­lág, 1985. (XXVIII. évf.), 1. szám, 27.

Hozzászólás írása

Filmkészítés = önismeret + kreativitás + technika

Minden cikk

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás