Filmkészítés = önismeret + kreativitás + technika

Napló egy diplomafilm fejlesztéséről #01

N

Nap­ló írá­sá­ba fog­tam. Az egye­tem befe­je­ző sze­mesz­te­re hatal­mas kaland lesz, hiszen a cél egy épkéz­láb, jó minő­sé­gű dip­lo­ma­film bemu­ta­tá­sa a záró­vizs­gán. Úgy gon­do­lom, a későb­bi­ek­ben hasz­nos lesz folya­ma­tá­ban lát­ni, miként jött lét­re az utol­só nagy egye­te­mi film.

Ez tehát egy werk-soro­zat lesz: a dip­lo­ma­fil­mem fej­lesz­té­se leg­ele­jé­től egé­szen a bemu­ta­tó­ig igyek­szem min­den fon­tos rész­le­tet leír­ni. Ez az első egy kicsit hosszabb írás, ami­ben nagy­já­ból egy év gon­do­la­ta­it igyek­szem össze­fog­lal­ni.

Mi az a dip­lo­ma­film?

„A dip­lo­ma­mun­ka a vég­zett szak­hoz (szak­irány­hoz) kap­cso­ló­dó dip­lo­ma­tárgy, alko­tás elké­szí­té­se, mely­ben a hall­ga­tó által meg­szer­zett szak­mai és gya­kor­la­ti isme­re­tek összeg­ződ­nek.”

A METU Művé­sze­ti Karán vég­ző hall­ga­tó­ként tanul­má­nya­ink sike­res tel­je­sí­té­sét dip­lo­ma­mun­ka elké­szí­té­sé­vel és szak­dol­go­zat meg­írá­sá­val, vala­mint ezek a záró­vizs­gán való meg­vé­dé­sé­vel kell bizo­nyí­ta­nunk. E két meg­ne­ve­zés sok más helyen ugyan­azt jelen­ti, vagy annyi­ban tér el egy­más­tól, hogy alap­kép­zés­ben szak­dol­go­za­tot, mes­ter­kép­zés­ben dip­lo­ma­mun­kát írnak a vég­ző­sök. Itt, és a mi évfo­lya­munk­nak még mind­ket­tőt külön-külön lét­re kell hoz­nia. A Moz­gó­kép­kul­tú­ra alap­sza­kon a dip­lo­ma­film kötet­len műfa­jú, 7–22 perc közöt­ti hosszú­sá­gú alko­tás, mely­nek stáb­já­ban lehe­tő­ség sze­rint minél több vég­zős hall­ga­tó részt vehet. A stáb­ban betöl­tött sze­rep hatá­roz­za meg, hogy mennyi fil­met kell lead­ni: a ren­de­zők­nek egy, az írók­nak ket­tő, a vágók­nak három önál­ló film jelen­ti a dip­lo­ma­mun­ká­ját.

A kezdet

Filmet készíteni…

Az elmúlt évek­ben a taná­ra­ink folya­ma­to­san arra kon­di­ci­o­nál­tak ben­nün­ket, hogy kiala­kít­suk magunk­ban a fil­mes gon­dol­ko­dás­mó­dot. Min­dig gon­dol­koz­zunk moz­gó képek­ben! Pró­bál­junk vizu­á­lis kife­je­zés­mó­dot talál­ni egy-egy gon­do­lat­ra. Olyan szto­ri­kat talál­junk ki, melyek cse­lek­vé­sek­kel elme­sél­he­tők. Legyünk tömö­rek, amennyi­re csak lehet­sé­ges. Kerül­jük az ismé­tel­ge­tést vagy a dagasz­tást.  A film­gyár­tás min­den alko­tó részt­ve­vő­jét ezek az elvek veze­tik. Aho­gyan az a koráb­bi írá­sok­ban bemu­ta­tott fil­mek­ről is lát­szik, a suli­ban majd­nem min­den műfaj­ban kipró­bál­hat­tuk magun­kat, és sok­fé­le alko­tói sze­rep­kör­be bele­kós­tol­hat­tunk. De bár­mit is csi­nál­tunk, ugyan­így kel­lett gon­dol­koz­nunk.

A film­ké­szí­tés sok­sze­rep­lős alko­tó tevé­keny­ség. Iga­zi csa­pat­mun­ka. És a fil­met nem magunk­nak vagy egy-két ember­nek készít­jük, hanem a szé­les közön­ség­nek.

Egy alko­tó­nak a közön­ség vissza­jel­zé­se a leg­fon­to­sabb mér­ce. A suli min­den ősszel egy nyílt vetí­tést szer­vez a friss dip­lo­ma­fil­mek leg­jobb­ja­i­ból, ahol iga­zi mozi­kö­rül­mé­nyek között lehet meg­néz­ni eze­ket az alko­tá­so­kat. Sze­rin­tem a vég­ző­sök több­sé­ge arra törek­szik, hogy olyan fil­met hoz­zon lét­re, ami meg­üti a mér­cét, hogy ebbe a válo­ga­tás­ba beke­rül­hes­sen.

Azt már  az ele­jén eldön­töt­tem, hogy ren­de­ző­ként sze­ret­ném vin­ni a fil­me­met. Még jobb len­ne, ha szer­zői film jön­ne lét­re, vagy­is egy álta­lam kita­lált tör­té­ne­tet vin­nék vászon­ra. És mivel az a célom, hogy a közön­ség jól szó­ra­koz­zon, ele­ve játék­film­ben gon­dol­koz­tam. A mese – ha jól van meg­ír­va és elő­ad­va – könnyeb­ben befo­gad­ha­tó, mint egy súlyo­sabb témát fesze­ge­tő doku­men­tum­film.

Témakeresés

Közel egy éven keresz­tül agyal­tam azon, hogy miről is len­ne jó mesél­ni a dip­lo­ma­film­mel. Mivel tudok azo­no­sul­ni? Mi érde­kel­he­ti a közön­sé­get? Egy­ál­ta­lán kik­nek szá­nom a fil­me­met? Ami­kor erről beszél­get­tem az isme­rő­se­im­mel, sok­szor mesél­tek el nagy­sze­rű tör­té­ne­te­ket, gyak­ran azzal a beve­ze­tő­vel, hogy „film­re való” szto­rit fogok hal­la­ni. Sok jó tör­té­net­tel talál­koz­tam így, és nagyobb rutin­nal talán könnyen fel­is­mer­tem vol­na ben­nük a lehe­tő­sé­get. A szán­dé­kot min­den­kép­pen érté­kel­tem, de nem iga­zán tud­tam azo­no­sul­ni a szto­rik­kal. Jól hang­zik, jót neve­tek raj­ta, de hol vagyok ebben én?

Az utol­só kér­dés vált meg­ha­tá­ro­zó­vá: jó len­ne a saját éle­tem­ből merí­te­ni vala­mi humo­ros és tanul­sá­gos ese­ményt, hiszen negy­ven éves korom­ra már tör­tént velem egy és más, ami talán máso­kat is érde­kel­het. Csak­hogy akár­mennyi­re eről­tet­tem az agyam, sem­mi nem jutott eszem­be, ami olyan nagyon humo­ros, olyan nagyon tanul­sá­gos, oly­annyi­ra közön­ség­ba­rát lett vol­na. Mert – és erre tulaj­don­kép­pen az isko­la köze­ge döb­ben­tett rá – az én éle­tem eddig elég szür­ke volt. Átla­gos. Ami­ből akár lehet­ne is egy jó fil­mes tör­té­ne­tet össze­rak­ni (lásd pél­dá­ul a Buhe­ra Mát­rix című fil­met), de egy­részt annak nagy­já­ték­film­nek kel­le­ne len­nie, ahol van idő a karak­te­rek jel­le­mé­nek kibon­tá­sá­ra, más­részt az én átla­gos kaland­ja­im is való­já­ban belül, a fejem­ben zaj­lot­tak. Az pedig nem elég­gé fil­mes dolog.

Egy gondolat…

 Később kifej­tem, hogy ebben miért nincs iga­zam. 

Egyet­len gon­do­lat motosz­kált vissza­té­rő­en ben­nem, még­pe­dig az, hogy az idő­sebb embe­rek vajon miért „már­tír­kod­nak”? Ilyen egy­sze­rű­en leír­va per­sze ellen­szen­ves­nek hat ez a kife­je­zés. Arról van szó, hogy jó pár idő­sebb embert isme­rek, akik­ről úgy tűnik, ere­jü­kön felül is pró­bál­nak hasz­no­sak len­ni, töb­bet vál­lal­nak, mint ami­re már képe­sek, és gyak­ran az sem érdek­li őket, ha bele­rok­kan­nak abba, hogy „nél­kü­löz­he­tet­len­nek” bizo­nyul­ja­nak. Miért lát­szik önzet­len­nek a cse­le­ke­de­tük, de köz­ben miért érzem úgy, hogy mind­ez talán csak a vissza­csa­to­lá­sért (a kimon­dott hálá­ért) tör­té­nik?

Kocsit húzó öregasszony. Fotó: TM / FORTEPAN (forrás: <a href="http://www.fortepan.hu/?img=77322" target="_blank" rel="noopener">www.fortepan.hu</a>)
Kocsit húzó öreg­asszony. Fotó: TM / FORTEPAN
(for­rás: www.fortepan.hu)

Nyár ele­jén egy velem egy­ko­rú bará­tom­mal beszél­get­tünk, és töb­bek között a téma­ke­re­sős prob­lé­mám is elő­ke­rült. Neki elmond­tam a fen­ti gon­do­la­tot, és nagy meg­le­pe­té­sem­re meg­erő­sí­tet­te, hogy ő is tapasz­tal ilyet a köz­vet­len kör­nye­ze­té­ben. Gyak­ran jön­nek a kéret­len segít­sé­gek a roko­nok­tól, ami­ket „nem illik” vissza­uta­sí­ta­ni, de aztán sok­szor nem úgy sül­nek el, aho­gyan a segít­ség­nyúj­tó szán­ta.

A probléma háttere

A mi nagy­szü­le­ink már java­részt elmen­tek, és a szü­le­ink lép­tek a helyük­re. Több­sé­gük túl van a friss nyug­dí­jas lét gond­ta­lan­sá­gán, a „vég­re sza­bad vagyok” örö­mé­nek meg­élé­sén, és ha nincs más elfog­lalt­sá­ga, akkor unat­ko­zik.  Mi viszont már önál­ló egzisz­ten­ci­át épí­tet­tünk, ami­ben alap­ve­tő­en a saját ked­vünk és sza­bá­lya­ink sze­rint élünk. Önál­lók­ká, önel­lá­tók­ká vál­tunk, ezért nem fel­tét­le­nül szo­ru­lunk az ő segít­sé­gük­re.

Oké, ha már van­nak, akkor lehet uno­káz­ni. De a gye­rek­ne­ve­lé­si elvek különb­sé­gei újabb konf­lik­tu­so­kat gene­rál­nak. Het­ve­nen túl a leg­több ember már hamar elfá­rad, és rit­kán tud­ja fel­ven­ni a ver­senyt a gyor­san cse­pe­re­dő, ezért egy­re ener­gi­ku­sabb uno­kák­kal.

Már nem a tiné­dzser­ko­ri láza­dás­ból miatt ala­kul­nak ki viták, hanem két szu­ve­rén fel­nőtt kor­osz­tály világ­lá­tá­sa között. Ez ter­mé­sze­tes, hiszen más tár­sa­dal­mi körül­mé­nyek között szo­ci­a­li­zá­lód­tunk, mások a pri­o­ri­tá­sa­ink. Ők is nehe­zen mon­da­nak le a berög­zült szo­ká­sa­ik­ról, és nekünk is egy­re több rigo­lyánk ala­kul ki. Per­sze csa­lá­don belül álta­lá­ban meg­van a tisz­te­let az idő­seb­bek felé, hiszen még­is­csak a szü­le­ink.

A XX. szá­zad köze­pé­től a (fogyasz­tói) tár­sa­da­lom vál­to­zá­sa egy­re inkább fel­gyor­sult. Akár tíz év alatt is gyö­ke­re­sen átala­kul a tech­ni­ka, a kom­mu­ni­ká­ció. Ebben a kör­nye­zet­ben az idő­seb­bek már nehe­zeb­ben bol­do­gul­nak. Az ő fia­tal koruk­ban meg­szo­kott eljá­rá­sok, mód­sze­rek (az élet­vi­tel) mára sok­szor elavult­nak szá­mí­ta­nak. Ma már saj­nos a mi kor­osz­tá­lyunk is bizo­nyos mér­té­kig öreg­nek szá­mít az Y és Z gene­rá­ció sze­mé­ben.

Következtetés

Egy­va­la­mi nem vál­to­zott: az embe­rek lel­ke. A szo­ci­á­lis igé­nye­ink, a vágya­ko­zá­sunk egy jobb élet­re épp ugyan­azok, mint a fel­me­nő­in­ké – akár évszá­za­dok­ra vissza­me­nő­leg is. Közös­ség­ben élni azt jelen­ti, hogy adunk vala­mi hasz­no­sat ember­tár­sa­ink­nak, ami örö­möt, tudást vagy egy­sze­rű­en csak biz­ton­sá­got nyújt nekik. Ez a vágy moz­gat min­den­kit az éle­te során. És minél idő­sebb vala­ki, minél inkább tel­je­sül­tek az egyé­ni vágyai, annál vágyik arra, hogy máso­kért éljen. Átad­ni vala­mit a kitar­tás­ból, a tisz­te­let­ből, az alá­zat­ból, amit a világ és önma­gunk felé kell gya­ko­rol­nunk. Hiszen vég­ső soron ezek révén élhet­jük végig az éle­tünk. Aki elhagy­ja eze­ket, azt előbb-utóbb elhagy­ja az élet is. A fel­so­rolt három kife­je­zés­sel jel­zett maga­tar­tás az élni aka­rás szel­le­mi alap­ja. A tes­tünk és a lel­künk egész­sé­ge dik­tál­ja ezt: önma­gunk­tól elvár­juk, hogy kitar­tó­ak legyünk (ne adjuk fel), tisz­tel­jük, becsül­jük magun­kat, és alá­zat­tal áll­junk a képes­sé­ge­ink­hez.

Való­já­ban ezek meg­nyil­vá­nu­lá­sa az önzet­len segít­ség­nyúj­tás, amit az idő­seb­bek ember­tár­sa­ik felé tesz­nek. Hasz­nos­nak érez­ni magu­kat egyen­lő azzal, hogy még élni akar­nak. Ha vala­mit, az élet­ta­pasz­ta­lat­nak ezt a részét min­den­kép­pen érde­mes meg­hall­gat­nunk, átven­nünk a tőlünk idő­seb­bek­től.

Őrlődés…

Tehát ez a – való­szí­nű­leg a kor­osz­tá­lyom­ra jel­lem­ző – gon­do­lat­prob­lé­ma jött elő újra és újra, és keres­tem a módot, hogyan lehet­ne erről moz­gó­kép­pel mesél­ni. Ebben a kon­tex­tus­ban talál­ni egy fil­mes hely­ze­tet, ami köré egy közön­ség­ba­rát tör­té­ne­tet lehet írni. Olyat, ami­ről van sze­mé­lyes tapasz­ta­la­tom, ami engem is érint, ami­vel azo­no­sul­ni tudok, ezál­tal hite­le­sen mesé­lek róla.

Nem áru­lok el nagy tit­kot azzal, hogy nem talál­tam ilyet. Vagy lehet, hogy sok­szor jött velem szem­be ilyen, csak sosem ismer­tem fel. Egy­re inkább köze­le­dett az idő, ami­kor vala­mit min­den­kép­pen vil­lan­ta­ni kell. Vol­tak álmat­lan éjsza­ká­im emi­att, volt hogy más elfog­lalt­sá­gok miatt tel­je­sen elfe­led­kez­tem a fel­adat­ról. Ha eszem­be jutott, akkor is csak nyüsszög­tem a teher alatt. És ez még csak nem is az iga­zi alko­tói vál­ság…

Így érke­zett el 2017 szep­tem­be­re, az ötö­dik sze­mesz­ter kez­de­te.

Az alapötlet

Diplomamunka workshop

A fél­év első hónap­ja a szak­dol­go­za­ti fel­ké­szí­tő fóru­mon elhang­zot­tak sze­rint min­den­fé­le muszáj-admi­niszt­rá­ci­ó­val telt. Októ­ber­től egyik fil­mes taná­runk, Gár­do­nyi Lász­ló veze­té­sé­vel egy nagyon erő­sen aján­lott Dip­lo­ma­film-fej­lesz­tő Work­shop is beke­rült az óra­rend­be. Itt elő­ször a dip­lo­ma­mun­ka for­mai, szak­mai köve­tel­mé­nyei, a fej­lesz­té­si folya­mat és a betar­tan­dó határ­idők tisz­tá­zód­tak. Aztán pedig hét­ről-hét­re min­den részt­ve­vő­nek pre­zen­tál­nia kel­lett a film­ter­vét, ame­lyet közö­sen meg­vi­tat­tunk, kér­dé­se­ket tet­tünk fel, ötle­te­ket, taná­cso­kat adtunk egy­más­nak. Azt hiszem utó­lag mind­annyi­an belát­tuk: ez egy nagyon hasz­nos esz­köz volt arra, hogy rákény­sze­rít­sen ben­nün­ket a fel­adat­tal való fog­lal­ko­zás­ra. Az első pre­zen­tá­lós óra előtt pár nap­pal a vélet­len elém sodort egy cik­ket az index.hu-n:

Az index Mindeközben rovatának cikke - 2017.10.16. <br>(forrás: <a href="https://index.hu/mindekozben/poszt/2017/10/16/telefonszam_felreertes_felretarcsazas/">https://index.hu/mindekozben/poszt/2017/10/16/telefonszam_felreertes_felretarcsazas/</a>)
Az index Mind­eköz­ben rova­tá­nak cik­ke – 2017.10.16.
(for­rás: https://index.hu/mindekozben/poszt/2017/10/16/telefonszam_felreertes_felretarcsazas/)

A lényeg kiemelve:

Gábor egyik roko­nát a het­ve­nes évek­ben azért hívo­gat­ták napon­ta akár 20–30 alka­lom­mal, mert a szá­mát össze­ke­ver­ték a Malév tuda­ko­zó­já­é­val. „Egy dara­big hárí­tott, de aztán rájött, hogy fölös­le­ges. Ide­je végül is van, külön­ben is magá­nyos, rend­kí­vül barát­sá­gos öreg­úr volt, hát besze­rez­te a szük­sé­ges menet­ren­de­ket, infor­má­ci­ó­kat, és onnan­tól kezd­ve vígan adott fel­vi­lá­go­sí­tást min­den­ki­nek, aki hív­ta.”

Ha igaz, ha nem (per­sze miért ne lehet­ne igaz), ez egy cso­dá­la­tos geg! Nagyon embe­ri. Naiv, vagány, sze­re­tet­re­mél­tó. Ben­ne van mind­az, ami­ről koráb­ban írtam. Egy rend­szer­hi­ba nem káro­kat okoz, hanem épp ellen­ke­ző­leg: új célt teremt egy idős, magá­nyos ember­nek.

Ám egy jó hely­zet még csak kiin­du­ló­pont (Gár­dos Péter sza­va­i­val: ugró­desz­ka), ami ins­pi­rá­ci­ót nyújt­hat egy szto­ri­hoz. A fil­mes tör­té­net fő moz­ga­tó­ru­gó­ja a kül­ső konf­lik­tus. Ebben az eset­ben pél­dá­ul konf­lik­tus­ba keve­red­het­ne a tele­fo­ná­lók­kal. De aztán slussz passz. A prob­lé­ma az, hogy a tele­fo­nos pár­be­szé­dek vizu­á­li­san csak kivé­te­les eset­ben izgal­ma­sak. Leg­fel­jebb arra jók, hogy infor­má­ci­ó­kat közöl­jünk a karak­ter­rel, ezál­tal a néző­vel, de önma­guk­ban nem hor­doz­nak képi jelen­tés­több­le­tet. Főleg, ha – mint az én ese­tem­ben – a prak­ti­ku­mot (vagy­is az egy­sze­rű legyárt­ha­tó­ság elvét) szem előtt tart­va, egy hely­színt, kevés sze­rep­lőt len­ne jó alkal­maz­ni.  Tehát ennek a „pri­vát tuda­ko­zó” hely­zet­nek mint konf­lik­tus-kata­li­zá­tor­ként kel­le­ne működ­nie, nem pedig konf­lik­tus­for­rás­ként.

1. verzió

Az alap­hely­zet köré meg­ír­tam az első a szto­ri első vál­to­za­tát. Ekkor még az ere­de­ti szto­ri főbb ele­me­it hasz­nál­tam fel. Min­den­kép­pen sze­ret­tem vol­na egy komoly tétet bevin­ni a tör­té­net­be, hiszen  önma­gá­ban a tele­fo­nál­ga­tás még nem elég erős fil­mes konf­lik­tus­for­rás. A pro­jekt­nek a „TÉVES HÍVÁS” mun­ka­cí­met adtam.

Első vázlat

/* TÉVES HÍVÁS - SZINOPSZIS */
/* 1. vázlat */

A 70-es 80-as évek fordulóján járunk, Budapesten. A történet főhőse a friss nyugdíjas Zoli bácsi, akinek nemrég halt meg a felesége. Az öregúr, bár a felesége halála megrázta, megpróbál nem befordulni, inkább társaságot keres: lejár a parkba sakkozni, tartja a kapcsolatot a gyerekeivel.
Zoli bácsi korábban vezetőként dolgozott az egyik állami vállalatnál, ezért azon kevesek egyike, akiknek van telefonja.

Mostanában egyre gyakrabban kap telefonhívásokat, ám ezek mindegyike téves. A Malév tudakozót keresik. Zoli bácsi egy hirtelen ötlettől vezérelve szerez egy menetrendet, és ettől kezdve segítőkészen szolgáltatja a kért információkat. El is dicsekszik a a parkban az új ismereteivel. A világ újra kinyílik számára, alig várja a hívásokat, kedélyesen elcseveg az érdeklődőkkel, szinte ontja magából az információkat.

A hívók egyre gyakrabban érdeklődnek egzotikus országokba szóló utakról. Zoli bácsi ilyenkor véletlen járatszámokat és indulási időpontokat talál ki, csak hogy hasznosnak érezze magát.

Egy éjszaka hősünket elviszi az állambiztonság. A kihallgatáson kiderül, hogy már régóta figyelik a tevékenységét, és a fura hívásokra adott válaszait titkos kódoknak vélik. Hazaárulással, idegen hatalomnak való kémkedéssel vádolják meg az öreget. Bár Zoli bácsi szabadkozik, hogy csak jót akart, a tisztek nagyon ráijesztenek.

Amikor végre hazakerül, minden menetrendjét elégeti. Bizalmatlanná válik az emberekkel, már nem jár le a parkba. A telefont sem veszi fel. A fia feldúltan megy el hozzá és leteremti, amiért elérhetetlen. Az öreg megtörten elmeséli neki a történetet.

Zoli bácsi nem sokkal később meghal. A fia rendezgeti a lakásban a dolgokat.

Egyszer csak megszólal a telefon, és egy fura hang egy egzotikus országba induló repülőjáratról érdeklődik.

Miu­tán ezt meg­ír­tam, egy­ből rájöt­tem, hogy nagyon hosszú, túl sok sze­rep­lő­je van, ezért való­szí­nű­leg lefor­gat­ha­tat­lan. Gyor­san írtam egy szű­kí­tett vál­to­za­tot is, ami­ben már szo­ro­sabb kap­cso­la­tot hoz­tam lét­re a sze­rep­lők között. Ezt pre­zen­tál­tam az órán.

Második vázlat

/* TÉVES HÍVÁS - SZINOPSZIS */
/* 2. vázlat */

A 70-es 80-as évek fordulóján járunk, Budapesten. A történet főhőse a friss nyugdíjas Árpi bácsi, akinek nemrég halt meg a felesége. Zoli fiuk pilóta a Malévnál, akinek menyasszonya stewardess.
A fiú távollétei idején az édesanyja járt fel virágokat öntözni. Most Árpi bácsi veszi át ezt a feladatot.

Egy nap, amikor épp a fia lakásában tesz-vesz, megszólal a telefon. Téves hívás, a Malév tudakozót keresik. Árpi bácsi hirtelen ötlettől vezérelve az íróasztalon talált menetrendből kinézi a kért információt. Újabb hívás, Árpi bácsi ismét készségesen válaszol.

Telnek a napok, hetek..., Árpi bácsi szinte minden idejét a fia lakásában tölti és várja a téves hívásokat. Alig várja, hogy a fia megint elrepüljön, és ő megint tudakozósat játszhasson.
Egy nap fura hívást kap: egy egzotikus országba szóló repülőjáratról kérnek információt. Árpi bácsi nem találja a menetrendben az adatot, ezért kitalál egy kamu járatszámot és indulást. Ez többször is megismétlődik.

Egy nap Árpi bácsit letartóztatja az állambiztonság. A kihallgatáson kiderül, hogy már régóta figyelik a tevékenységét, és a fura hívásokra adott válaszait titkos kódoknak vélik. Hazaárulással, idegen hatalomnak való kémkedéssel vádolják meg az öreget. Bár az öreg szabadkozik, hogy csak jót akart, de a tisztek nagyon ráijesztenek.
Árpi bácsi szédelegve hagyja el a kapitányságot. Szinte öntudatlanul lépdel hazafelé. Elgázolja egy autó és azonnal meghal.

Zoli komoran rakosgatja az apja iratait az íróasztalán. Nézegeti a régi családi fotókat. Megszólal a telefon. A hívó egy egzotikus út felől érdeklődik. Zoli benyúl az asztal egyik titkos rekeszébe, egy bőrkötéses könyvet vesz elő, felüti a megfelelő helyen, és monoton hangon titkos kódokat kezd el felsorolni.

Meg­volt az első pre­zen­tá­ció, ahol fon­tos ész­re­vé­te­lek és kér­dé­sek hang­zot­tak el:

  • A kém­tör­té­net erő­sen túl­zó, ezért tel­je­sen hitel­te­len (olyan, „ahogy azt egy z-kate­gó­ri­ás hol­ly­woo­di pro­du­cer elkép­ze­li a hideg­há­bo­rús Kelet-Euró­pá­ról”).
  • Hite­les egy­ál­ta­lán a virá­go­kat gon­do­zó öreg­úr karak­te­re? Aki nem­rég lett özvegy, az való­szí­nű­leg nem fog egy-két téves tele­fon­hí­vás hatá­sá­ra vad­ide­ge­nek jóte­vő­jé­vé vál­toz­ni.
  • Milyen jel­le­gű dia­ló­go­kat sze­ret­nék írni? Hogyan derül ki a sze­rep­lők viszony­rend­sze­re?
  • Az egyik leg­fon­to­sabb meg­jegy­zés az volt, hogy tulaj­don­kép­pen a film végén kez­dő­dik az iga­zi tör­té­net, amit eddig írtam, az csak a beve­ze­tés.

Nagyon fon­tos meg­jegy­zé­sek ezek. Lénye­ges szem­pont, hogy a leír­tak­ból épp a log­line maradt ki, vagy­is az, hogy mi az alko­tói szán­dék, való­já­ban miről akar szól­ni a tör­té­net? Be kel­lett lát­nom, hogy az a bizo­nyos gon­do­lat, ami hóna­po­kon keresz­tül a fejem­ben járt, az csak érin­tő­le­ge­sen, fel­szí­ne­sen jele­nik meg a tör­té­net­ben, nem pedig a mag­ját adja annak.

2. verzió

Az első vál­to­za­tot töb­bek­nek is elme­sél­tem az isko­lán kívül is. Nagy­já­ból hason­ló vissza­jel­zé­se­ket kap­tam, ami meg­erő­sí­tet­te ben­nem, hogy radi­ká­li­san vál­toz­tat­ni kell a karak­te­re­ken és a szto­rin. A leg­fon­to­sabb, hogy a tör­té­net cse­lek­mé­nye hatá­ro­zot­tab­ban utal­jon a koráb­ban fesze­ge­tett kér­dés­fel­ve­tés­re, és az arra adott válasz­ra. Továb­bá a karak­te­rek viszony­rend­sze­rét sok­kal pon­to­sab­ban ki kell dol­goz­nom. Legyen legen­dá­juk, legye­nek moti­vá­ci­ó­ik. Ugyan­ak­kor a kiin­du­ló hely­ze­tet nem akar­tam elen­ged­ni, hiszen nagyon jó geg­nek érez­tem.

A szükséges változtatások

  • a főhős egy öreg­asszony legyen
  • a hely­szín legyen az öreg­asszony laká­sa
  • a tele­fon legyen újdon­ság az öreg­asszony szá­má­ra
  • a tele­fon egy köz­vet­len malé­v­os „kon­takt” révén kerül­jön az öreg­asszony­hoz
  • a „kon­takt” legyen nem túl szo­ros roko­ni kap­cso­lat­ban az öreg­asszonnyal
  • a „kon­takt” éljen egy fedél alatt az öreg­asszonnyal
  • korább­ra kell datál­ni a szto­rit, inkább az 1960-as évek­re
  • és a leg­fon­to­sabb: vala­mi más, kevés­bé nya­ka­te­kert, de azért erős tétet kell talál­ni a kém­his­tó­ria helyett

A fél­év hát­ra­lé­vő részé­ben ezen agyal­tam. Egy­re gör­csö­seb­ben. Egy­szer kon­zul­tál­tam Gár­do­nyi tanár úrral is, aki továb­bi fon­tos ada­lék­kal látott el:

  • a „kon­takt” – vagy­is a fér­fi, akit eddig Zoli­nak hív­tam, ne legyen piló­ta, mivel akko­ri­ban azok kato­nai tiszt­sé­gű sze­mé­lyek vol­tak, és róluk még nehe­zeb­ben kép­zel­he­tő el, hogy vala­mi „kém­ügy­be” keve­red­nek. Ha viszont fedél­ze­ti mér­nök, akkor való­szí­nű­leg „csak” pol­gá­ri alkal­ma­zott, vagy­is nagyobb eséllyel csi­nál stik­lit.

Nagyon szen­ved­tem a tét­tel, egy­sze­rű­en nem jöt­tem rá, milyen bajt okoz­hat­na a tele­fo­nál­ga­tás. Már egy B ter­vet is készí­tet­tem, ami egy első fél­év­ben készült Örkény-adap­tá­ció átdol­go­zá­sa (A „Fasírt” című novel­la fil­mes adap­tá­ci­ó­ja című cikk végén olvas­ha­tó), hogy ha nem jutok dűlő­re a tele­fo­nos­sal, akkor az lesz a dip­lo­ma­fil­mem.

Végül az utol­só work­shop nap­ján ugrott be a meg­ol­dás, és alig két óra alatt meg is írtam a máso­dik ver­zi­ót:

/* Bogdán Attila diplomafilm ötlet */
/* TÉVES HÍVÁS */
/* második verzió */
Logline:
Egy kíváncsi öregasszony és pedáns albérlője viszonya örökre megváltozik, amikor egy téves telefonhívás hatására a férfiről sötét dolgok derülnek ki.
Narratív szinopszis:
A történet a ʻ60-as években játszódik Budapesten. A történet főhőse Margit néni, a rafinált nyugdíjas öregasszony és Laci, aki fedélzeti mérnökként dolgozik a Malévnál. Távoli rokonok, és eltartási szerződést kötöttek: Laci kap egy szobát, támogatja az idős hölgyet, cserébe annak halálakor a férfi kapja meg a lakást.
A film elején Margit néni izgatottan kínálja kávéval a telefonszerelőket. Lacinak a munkaköréből adódóan szolgálati telefon jár, így azt most soron kívül bekötik Margit néni lakásába. Hatalmas kiváltság ez akkoriban. A telefon a lakás fő helyére kerül. Laci elmagyarázza a készülék használatát a csillogó szemű öregasszonynak. Fel is hívják egy nyugaton élő közös rokonukat.
Másnap, míg Laci szolgálatban van, megszólal a telefon. Margit néni bátortalanul felveszi, de kiderül, hogy téves kapcsolás történt: a túloldal a Malév tudakozóját hívta. Az öregasszony hárít. Többször is megismétlődik a hívás, Margit néni egyre izgatottabb emiatt. Takarítás közben azonban Laci szobájában megtalálja a Malév menetrendet, így a következő érdeklődőnek már kikeresi a kért információt. Boldogan teszi le a kagylót, szinte sugárzik, hogy végre hasznos elfoglaltságot talált magának.
Telnek a napok, és Margit néni alig várja, hogy újabb hívás érkezzen, és ő megint tudakozósat játszhasson.
Egyik nap Lacit kérdőre vonja a főnöke, mert kiderül, hogy valaki téves információkat közöl a Malév nevében, és a szálak Laci új telefonjához vezetnek. Bár a fejmosás barátságos, de nyilvánvaló belőle, hogy a fiatal mérnök karrierje múlik azon, hogy minden szabályt betart-e. Lacit ez után még egy kollégája is félig komolyan ugratja, hogy legyen óvatosabb.
Este Laci feldúltan érkezik haza. A férfi és az öreglány csúnyán összevesznek, végül Laci beviszi a szobájába a telefont, és egy utazóládába zárja.
Másnap Margit néni unottan kötöget. A telefon tompán megszólal. A nő felpattan, de aztán sértődötten visszaül a fotelba. A telefon kitartóan, már-már idegesítően csörög. Az öregasszony nem bírja tovább, és benyit Laci szobájába. Az ajtó zárva. Margit néni dühbe gurul: ez még az ő lakása, nem lehet őt kizárni sehonnan. Előkotor egy sperhaknit, bejut a szobába, és feszegetni kezdi a ládát. Mikorra sikerül kinyitnia, a telefon elhallgat. Ám a ládában érdekes dolgokat talál: pornóújságokat, cigarettát kartonszámra, és rengeteg valutát egy páncélkazettában. Az öregasszony előveszi a noteszét, kikeres egy számot és tárcsázni kezd.
Aznap kora este Laci egy katonai rangban lévő pilóta barátjával érkezik haza. Az öregasszony sértődötten a szobájába vonul. A két férfi hajnalig kártyázik.
Egyszer csak a hatóság állít be a lakásba. Lacit a valutáról faggatják, börtönnel fenyegetik. A vendég védelmébe veszi a férfit, de a parancs egyértelmű: valutacsempészés alapos gyanúja miatt házkutatást kell tartani. Az öregasszony kárörvendőn figyeli a megbilincselt Lacit.
A rendőrök alapos munkát végeznek, mindent felforgatnak, ám a vizsgálat mindenki (különösen Laci) legnagyobb döbbenetére eredménytelenül zárul: semmit sem találnak. A felfeszített ládában csak a telefon árválkodik.

Sőt, ren­de­zői kon­cep­ci­ót is írtam:

/* TÉVES HÍVÁS */
/* rendezői koncepció */
Kifejezetten közönségbarát, könnyen átélhető cselekményű, élvezhető filmet szeretnék készíteni. A képi világ kimondottan realista, korhű lenne, a film tempója természetes.
A történet főhőse egyértelműen az öregasszony, akit kissé bolondos, jó szándékú, érzékeny, de azért csavaros eszű nőként mutatnék be. Komikus hatásúak lennének a tudakozós, valamint a Laci szobájába történő behatolásról és a csempészáru megtalálásáról szóló részek.
Szándékom szerint a történet közepén megjelenő konfliktusban (vita a telefon miatt) kerülne felszínre a napjainkra annyira jellemző fiatal-idős ellentét, vagyis, hogy a fiatalabbak általában haszontalannak tartják az időseket, és ezt gyakran éreztetik is velük.
A film végét nyitva hagynám: ne lehessen egyértelműen eldönteni, hogy kinek a keze van a feljelentésben és a tárgyak eltüntetésében.

A második verzió sarokpontjai

  • A csem­pé­szet sok­kal inkább elhi­he­tő „bűn”, mint a kém­ke­dés. A nyu­gat­ra uta­zó repü­lő­sök­nél ez akár elő is for­dul­ha­tott. Ezért is jó, hogy a fér­fi biz­to­san nem kato­nai pályá­ról érke­zett a Mal­év­hez. Ugyan­ak­kor komoly tét is, hiszen a fér­fi állá­sá­ba is kerül­het, ha kide­rül. Még dur­vább, hogy valu­tát is rej­te­get a ládá­ban, ez iga­zi bűn­cse­lek­mény.
  • Embe­ri, átél­he­tő konf­lik­tus, hogy Laci „bün­te­tés­ből” eldug­ja a tele­font Mar­git néni elől.
  • Remek humor­for­rás lehet, aho­gyan az öreg­asszony fel­tö­ri Laci szo­bá­ját és meg­ta­lál­ja a csem­pész­árut.
  • A Malév menet­rend kéz­nél van, nem kell érte elhagy­ni a lakást → prak­ti­kus.
  • A kato­nai rang­ban lévő barát beve­ze­té­se a szto­ri­ba segít „leráz­ni” a rend­őrö­ket.

Való­já­ban kita­lál­tam több­fé­le véget is a film­nek – hiszen úgy len­ne közön­ség­ba­rát, de a nyi­tott végű befe­je­zés is tet­szik.

Konzulens-választás és Pitching fórum

A sze­mesz­ter végén két jelen­tős ten­ni­va­ló várt még ránk:

  1. Decem­ber 7-én az évfo­lyam-szin­tű dip­lo­ma­mun­ka Pit­ch­ing fóru­mon pre­zen­tál­ni kel­lett az ötle­tet.
  2. Kon­zu­lenst kel­lett fel­kér­ni a film­hez, és a szük­sé­ges admi­niszt­rá­ci­ót decem­ber 8-ig elin­téz­ni.

A Dip­lo­ma­mun­ka Pit­ch­ing fórum (work­shop) leg­főbb cél­ja a vég­zős kame­ra­man és moz­gó­kép­kul­tú­ra sza­kos hall­ga­tók ter­ve­i­nek pre­zen­tá­lá­sa, és alko­tó­pá­rok össze­ho­zá­sa. Ennek az az oka, hogy szem­ben pl. az SZFE-n zaj­ló 6×6-os struk­tú­rá­jú kép­zés­sel, a METU-n, nincs köte­le­zett­ség a külön­bö­ző szak­te­rü­le­te­ken tanu­ló hall­ga­tók közös mun­ká­já­ra. A dip­lo­ma­mun­kát viszont már iga­zi csa­pat­mun­ká­ban kell elké­szí­te­ni, ezért hasz­nos ez a faj­ta ismer­ke­dés egy­más­sal.

Pitching workshop

A Pit­ch­ing fóru­mon, illet­ve az azt meg­elő­ző napon Gár­dos és Gár­do­nyi tanár urak órá­in nagyon meg­fon­to­lan­dó meg­jegy­zé­sek hang­zot­tak el:

  • Egy­részt a valu­ta­csem­pé­szet már túl erős bűn­cse­lek­mény, ami olyan koc­ká­za­tot rej­tett, amit vél­he­tő­en egyik repü­lős sem vál­lalt be.
  • Nagyon fon­tos a hite­les­ség biz­to­sí­tá­sa, mert ugyan fik­tív tör­té­net­ről beszé­lünk, de valós tör­té­nel­mi kor­ban ját­szó­dik, az illú­zió meg­te­rem­té­sé­hez tehát min­den apró rész­let­nek (beren­de­zés, kel­lé­kek, jel­me­zek, de még a beszéd­stí­lus is) kor­hű­nek kell len­nie. Ehhez tehát nagyon ala­pos kuta­tó­mun­kát kell végez­nem.
  • Aztán az is prob­lé­ma, hogy túl­sá­go­san szer­te­ága­zó a tör­té­net, túl sok ben­ne az olyan rész­let, ami akár önál­ló fil­met is meg­ér­ne, tehát nagyon hasz­nos len­ne jelen­tő­sen lefa­rag­ni belő­le a sal­lan­got.
  • Végül pedig egy igen lénye­ges kér­dést kap­tam a fóru­mon jelen lévő script dok­tor­tól: miért ezt a tör­té­ne­tet aka­rom meg­csi­nál­ni, mit tud ez a „ret­ró” szto­ri mon­da­ni a fia­ta­lok­nak?

Ez utób­bi kér­dés­re elég béna választ adtam, de mivel fog­lal­koz­tat a dolog, így most bőveb­ben is kifej­tem:

Kinek szól a film?

Való­já­ban nem a húsz­éves kor­osz­tály­nak szá­nom ezt a fil­met, hanem a sajá­tom­nak és a nálunk idő­seb­bek­nek. Az Y gene­rá­ci­ó­nak sze­ren­csé­re már nincs sze­mé­lyes tapasz­ta­la­ta arról, hogy mek­ko­ra érté­ket jelen­tett a vas­füg­gö­nyön innen egy-egy nyu­ga­ti fogyasz­tá­si ter­mék­hez, vagy éppen vona­las tele­fon­hoz jutás lehe­tő­sé­ge. Cse­ré­be én sem tud­nék hite­les fil­met készí­te­ni az ő kor­osz­tá­lyuk aktu­á­lis prob­lé­má­i­ról.

Lehet, hogy hibás a fel­fo­gá­som, és csak a saját éle­te­met nehe­zí­tem meg vele, de a téves hívás­ra adott segít­sé­get olyan nagy­sze­rű poén­nak érzem, hogy nem szí­ve­sen enge­dem el. Ehhez viszont vissza kell men­ni abba a kor­ba (a 60–70-80-as évek­be), ami­kor ez reá­li­san meg­va­ló­sul­ha­tott (ma már nem­igen hasz­ná­lunk vona­las tele­font, és kicsi a téves kap­cso­lás való­szí­nű­sé­ge). Ilyen for­mán csak ennek a kor­szak­nak a lehe­tő­sé­gei adhat­ják a tör­té­net kere­tét, kor­lá­ta­it, jel­leg­ze­tes­sé­ge­it. Bízom ben­ne, hogy a külö­nö­sebb magya­rá­zat nél­kül is ért­he­tő­vé vál­nak ezek a szük­ség­sze­rű­sé­gek, és inkább a hely­zet­ko­mi­kum és az érzel­mek viszik el a hátu­kon a tör­té­ne­tet.

Első konzultáció

Idő köz­ben a kon­zu­lens fel­ké­ré­se is meg­tör­tént: Prof. Dr. Mol­nár György tanár úr öröm­mel vál­lal­ta ezt a fel­ada­tot. Az első sze­mé­lyes kon­zul­tá­ci­ón fon­tos tanul­sá­gok­kal szol­gált:

  • a tör­té­net hely­szí­ne csak a lakás legyen → prak­ti­kum
  • a ház­ku­ta­tás legyen sok­kal félel­me­te­sebb → egyet­len civil ruhás nyo­mo­zó, rend­kí­vü­li ele­gan­ci­á­val, de ellent­mon­dást nem tűrő­en, a házi­ak­kal pakol­tat­ja szét a lakást
  • meg kell írnom a karak­te­rek legen­dá­ját: kik ők, mi a múlt­juk, hon­nan van a lakás, az abban lévő beren­de­zés tör­té­ne­te. A sze­rep­lők viszo­nya, roko­ni kap­cso­la­tuk tisz­tá­zá­sa.

Mind­ezek újra bein­dí­tot­ták a fan­tá­zi­ám, és most kere­kebb, egy­sze­rűbb tör­té­ne­tet látok magam előtt. A máso­dik kon­zul­tá­ció decem­ber 27–28. körül lesz, úgy­hogy össze kell szed­nem magam. A nap­ló követ­ke­ző részé­ben beszá­mo­lok a fej­le­mé­nyek­ről.

Hozzászólás írása

Filmkészítés = önismeret + kreativitás + technika

Minden cikk

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás